Referenciák

A cég a következő referenciákkal rendelkezik.


FARCROSS – Regionális határkeresztező villamosenergia-átvitel elősegítése innováció révén

Ahhoz, hogy az Európai Unió elérje a villamosenergetika terén általa kitűzött célokat, szükségessé vált egy földrajzilag jelentős méretű piac létrehozása, amelynek egyik kezdő lépése a a határokon átnyúló villamosenergia-hálózatok összeköttetéseinek fejlesztése. Az így létrehozott, a villamos energia behozatalán és exportján alapuló piac növeli a piaci versenyt, javítja Európa villamosenergia szolgáltatásának megbízhatóságát, és több megújuló energiát integrál az energiapiacokba. A villamosenergia számára olyan könnyű áramlást kellene biztosítani az egyes tagállamok között, mint amilyen könnyen áramlik az egyes tagállamok saját átviteli- és elosztóhálózatában, ezáltal elősegítve a rendszer fenntarthatóságát, a szabad piaci versenyt, valamint ösztönözve a gazdaság hatékony működését az energia szektorban. A FARCROSS összehozza a villamosenergia áramlásában érdekelt főbb résztvevőket, majd hardveres és szotfveres megoldásokkal egyaránt éri el a határokon fellépő korlátok feloldását, valamint segíti elő a különböző területek közötti együttműködést. A projekt előnyben részesíti a korszerű technológiákat annak érdekében, hogy maximalizálja a kihasználást, kapacitást és hatékonyságot mind a termelés, mind az átvitel esetében. A felhasznált technológiák által növekedni fog a hálózat megfigyelhetősége ezzel megkönnyítve a területi beavatkozásokat, kihozva a legtöbbet az átviteli csatornákból a megnövekedett villamosenergia-áramlás számára, ami elősegíti az áramlás alapú piaci összekapcsolást, figyelembe véve a határon keresztüli kereskedést is. A projekt keretében egy innovatív regionális előrejelzési platform kerül fejlesztésre, amely hatékonyabbá teszi a megújuló energiaforrások előállítását és a várható keresletük felmérését. Emellett egy tartalékkapacitások optimalizálást célzó eszköz is tesztelésre kerül a határokon átnyúló villamosenergia-áramlás maximalizálása érdekében.


A Közlekedési Kutatások Európai Szövetségének (hEART) nyolcadik konferenciája

Több sikeres találkozó után a Közlekedési Kutatások Európai Szövetsége (hEART) nyolcadik konferenciája 2019-ben Budapesten belül került megrendezésre. A konferencia célja a közlekedés modellezésével, a közlekedésgazdasággal és a közlekedéspolitikával foglalkozó kutatók összekapcsolása, a jó gyakorlatok megosztása volt. A vezető szakértők és ígéretes fiatal kutatók összehozásával a szimpózium lehetőséget kínált kis csoportokon belüli tudományos párbeszédekre és interakcióra. A konferenciát társas rendezvények és doktori hallgatóknak szánt nyári iskola kísérte.


OneNet – Innovatív hálózati szolgáltatások fejlesztése és tesztelése

Miközben az elektromos hálózat egy teljesen központosított rendszertől egy erősen decentralizált rendszer felé halad, a hálózatüzemeltetőknek meg kell változtatniuk mindennapi tevékenységüket a gyorsabb reagálás és a rugalmasság adaptív kihasználásának érdekében. A téma az elmúlt években számos kutatási projekt tárgyát képezte és elért egy olyan szintre, amely mára lehetővé teszi a kérdéskör átfogó vizsgálatát a hálózati műveletek hagyományos korlátain túlmutató integrált szemléletével. A OneNet célja ennek a létfontosságú lépésnek a megtétele a hálózati szolgáltatások új generációjának megteremtésével, amely teljes mértékig képes kiaknázni mind a keresletoldali visszajelzési- és tárolórendszereket, mind a megosztott energiatermelési lehetőségeket, miközben tisztességes, átlátható és nyitott feltételeket teremt a felhasználók számára. Ezen felül a projekt célja, hogy ügyfélközpontú megközelítést alakítson ki a hálózatüzemeltetésben, amit új piacokra, termékekre és szolgáltatásokra történő javaslattétellel, valamint egyedi IT-architektúra létrehozásával tervez elérni. Noha egyetlen egységes európai platform létrehozása nem megvalósítható, a OneNet egy platformszövetség innovatív mechanizmusinak kidolgozására tesz javaslatot, amelyek az előrevetített egységes jövőkép kulcsfontosságú technológiai tényezőit jelentik. A projekt célja továbbá a megoldást illetően a konzorciumi partnereken messze túlmutató konszenzus megteremtése, többek között a nemzetközi energiaközösségek számára tartott nagyszabású fórumok megrendezésével. A teljes koncepció 4 klaszterben fejlesztendő 4 demóban kerül tesztelésre, így példátlan számú ország és azok hálózatüzemeltetői vesznek részt a projektben. A konzorciumban ezen kívül kulcsfontosságú informatikai szereplők, vezető kutatóintézetek és a hálózatüzemeltetők két legfontosabb szövetsége is részt vesz, amelyek együttesen egyedi szakértelmük biztosításával segítik elő a kihívást jelentő feladat hatékony megoldását.


2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV-2022-00013

2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV-2022-00013 – Alacsony költséggel előállítható dinamikus távvezeték terhelhetőség (DLR) szenzor fejlesztése c. projektben keretében egy költséghatékonyan előállítható sodronymonitoring szenzor fejlesztése valósul meg. 

A szenzor célja, hogy azt a szabadvezetékek fázisvezető sodronyaira telepítve egyrészt a távvezetékek átviteli kapacitása növelhető legyen, másrészt pedig valós idejű információt adjon a sodronyok pozíciójára vonatkozóan, így hozzájárulva a hálózat biztonságos üzemeltetéséhez. A fejlesztés több lépésben valósul meg, kezdve a technológiai áttekintés eredményeképpen létrejövő koncepció eszközzel. Összesen 5 fejlesztési lépésben, fázisonként 2-2 eszközt legyártva és laboratóriumi körülmények között tesztelve célunk egy alacsony költséggel előállítható sodrony monitoring szenzor létrehozása, melynek piaci versenyképessége a költséghatékonyságában és mérési pontosságában rejlik. A hardver fejlesztéssel párhuzamosan algoritmus fejlesztés is megvalósul. A nemzetközi távvezeték terhelhetőséget meghatározó módszerek ugyanis a környezeti paraméterek mérésén keresztül egy közvetett módszerrel képesek számolni az átviteli kapacitást. A fejlesztett szenzornak köszönhetően azonban egy közvetlen sodronyhőmérséklet mérésen alapuló számítási módszert dolgozunk ki. Ez az eljárás a kritikus infrastruktúrákon egy megbízhatóbb megoldást nyújt a teljesítmény átvitelek optimalizálásra, ugyanis közvetlen mérésen alapulva a sodronyok termikus túlterhelődése elkerülhető. További előnye a módszernek, hogy a sodrony időállandója közvetlenül megjelenik benne, így kisebb szórással képes az átviteli kapacitás meghatározására. Mind a szenzor, mind pedig az algoritmus piacra vitelét segítik a nemzetközi kiállításokon való részvétel, amelyből a 2023. november 28-30 között Párizsban megrendezésre került Enlit Europe kiállítást sikerrel zártuk a 12.000 résztvevő érdeklődésének köszönhetően.

A 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV-2022-00013. számú projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV pályázati program finanszírozásában valósult meg.